logó ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS
Tesztek, feladatok, hírek, információk

Versenykiírás 2016.


Előzmények

A verseny kiíróinak a hallássérült fiatalok integrált oktatását megkönnyítő alternatív pedagógiai módszerek fejlesztése, kipróbálása és közzététele terén közösen elért eredményeit 2010-ben a Tempus Közalapítvány a Hálózati tanulási díjjal jutalmazta. Az elismeréssel járó támogatást a Fülemüle hálózat tagjai egy országos informatikai verseny kiírására, ezen belül a versenyen eredményesen szereplő tanulók díjazására fordították, hagyományteremtő céllal.

A verseny céljai

  1. az informatikában, információ gyűjtésében és rendszerezésében tehetséges diákok számára lehetőséget teremteni az országos szintű megmérettetésre,
  2. ösztönözni a tanulókat szakmai információk gyűjtésére, rendszerezésére, bemutatására,
  3. az iskolai tehetséggondozás hatékonyságának növelése a motivációs háttér biztosítása révén,
  4. pozitív módon befolyásolni a tanulók internetezési és hálózati tanulási szokásait,
  5. felhívja a figyelmet a környezetvédelem és fenntartható fejlődés fontosságára.

Az információgyűjtés fő témakörei


1. fordulóban: hardver eszközök, szoftverek, saját alkotások bemutatása, környezetvédelem
2. fordulóban:
  • A speciális kategóriában vírusok és egyéb kártevők.
  • Az általános iskolás, szakiskolás kategóriában operációs rendszerek.
  • A középiskolás kategóriában hálózati eszközök.
A 2. fordulóban minden versenyző választhatja az "Én így oktatnám a programozást" témakört is.
A programozás alapjait bemutató legjobb pályaművet a HelloWorld (hello.pcworld.hu ) különdíjjal jutalmazza.

A választható altémakörök a kategóriák feladatsoraiban találhatóak. FONTOS! Mindenki a saját kategóriája témakörei közül kell, hogy válasszon!

Általános tudnivalók


A verseny kétfordulós egyéni verseny. Az első fordulót az iskolák rendezik meg, felhasználva a verseny honlapján közzétett versenyfeladatokat és betartva a jelen versenykiírás szabályait.
A második fordulóba, az országos versenyre az iskola nevezi a tanulóit, maximum három főt (kategóriánként, tagintézményenként), az iskolai forduló eredményei alapján.
A második fordulót a verseny kiírója szervezi. Kiküldi a versenyzőknek a feladatokat, értékeli a visszaküldött versenymunkákat és eredményt hirdet. A verseny lényegében az interneten, illetve elektronikus módon (elsősorban e-mail) bonyolódik.

Kategóriák

  1. Általános iskolás és szakiskolás kategória:
    Bármely magyar nyelven beszélő, nappali rendszerű általános iskolai vagy szakiskolai oktatásban résztvevő diák jelentkezhet ebbe a kategóriába, akinek jelentkezését szülei és iskolája támogatják. (Határon túli magyar fiatalok is jelentkezhetnek.)
  2. Középiskolás kategória:
    Bármely magyar nyelven beszélő, nappali rendszerű közép iskolai oktatásban résztvevő diák jelentkezhet ebbe a kategóriába, akinek jelentkezését szülei és iskolája támogatják. (Határon túli magyar fiatalok is jelentkezhetnek.)
  3. Speciális kategória:
    Azok a sérült (nem csak hallássérült) fiatalok, akik integráltan vagy szegregáltan az általános iskola felső tagozatán vagy középiskolában, szakiskolában tanulnak, jelentkezhetnek ebbe a kategóriába.
Ha az iskolában igény mutatkozik a versenyen való részvételre az iskola e-mailben (levélben vagy faxon) jelzi a kiírónak, hogy részt kíván venni a versenyen. Ez még nem jelent nevezést, csupán kapcsolatfelvételt a kiíróval.

A nevezés módja

Az országos versenyre - a tanulók és a tanárok igénye esetén - az iskola nevezi a tanulóit, maximum három főt (kategóriánként, tagintézményenként), az iskolai forduló eredményei alapján.

Határon túli fiatalok esetén bejegyzett helyi magyar közösségek, szervezetek is nevezhetik a tanulókat, ha nincs magyar nyelvű iskola.

A három versenyző pontosan kitöltött, a tanuló, a szülő és a felkészítő pedagógus által aláírt jelentkezési lapját az iskolák (magyar közösségek, szervezetek) továbbítják postai úton, vagy faxon a kiírónak. Ezzel egy időben a tanulók pályamunkáját is beküldik e-mailben a web@egressy.info címre.

A munkák beérkezését követően a válasz e-mailben a kiíró egy űrlapot küld, amelynek kitöltésével elektronikusan is meg kell adni a jelentkezési lapon megadott adatokat az elektronikus feldolgozás megkönnyítése érdekében.

Minden tanulónak a kategóriájának megfelelő feladatot kell elkészíteni!

A versenykiíró főszervező címe és e-mail címe:

BMSC Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskolája
cím: 1149 Budapest, Egressy út 71.
e-mail cím: web@egressy.info
Telefon: 220-8186

Nevezési határidő:

2016. január 31.

Nevezési díj:

nincs

Használható szoftverek

- MS Office, Open Office vagy LibreOffice prezentációkészítő programjai a feladatkiírások szerint.
- Speciális kategória esetén a feladat megoldható az iskolában használt interaktív tábla szoftverrel.

Fordulók


Első (iskolai) forduló

A versenyfelhívás legkésőbb 2015. december 3-án megjelenik a verseny honlapján, (www.tehetseggondozas.hu) ahol megjelennek a verseny első (kreatív jellegű) feladatai is, valamint a jelentkezési lap.

A versenyen részt vevő tanulók megoldják a feladatot, azaz elkészítik a pályamunkáikat, amelyeket az iskola informatika tanáraiból alkotott zsűri értékel, és kiválasztja a három legjobb pályamunkát, ill. tanulót. Velük (a pályamunkákkal és a kitöltött nevezési lapokkal) nevezhet az iskola az országos versenyre.

A beküldési határidő 2016. január 31.

(Ha kevesebben indulnak a versenyen, vagy az iskolai zsűri megítélése szerint a pályamunkák nem érnek el kellő színvonalat, természetesen háromnál kevesebb tanulóval is nevezhetnek.)

A beküldött pályamunkákat az országos versenybizottság kategóriánként értékeli, és az eredményeket 2016. február 14-ig megjelenteti a verseny honlapján. Közli azok névsorát, akik tovább jutottak és megoldhatják és beküldhetik a következő feladatot.

Második forduló

A továbbjutó tanulók iskolájának, a kapcsolattartó tanárnak a versenybizottság (zsűri) kiküldi a következő feladatot, legkésőbb 2016. február 14-ig.

A feladat megoldását 2016. március 7-ig az iskola beküldi a feladat megoldását a kiírónak e-mailben, amelyet a kiíró visszaigazol.

A feladatok értékelését a kiíró által megbízott országos versenybizottság végzi.

A határidőkön túl érkező munkákat a versenybizottság nem fogadja el.

Eredményhirdetés

Az eredményhirdetés a Géniusz Tehetségnapok keretében 2016. április 14-én zajlik. A Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, EGYMI és Kollégium színháztermében (1142 Budapest, Rákospatak u. 101.).

Az eredmények közzétételének módja

A verseny eredményei a verseny honlapján (www.tehetseggondozas.hu) megtekinthetők lesznek az eredményhirdetéssel egy időben.

A második fordulóba jutó tanulók legjobb bemutatóit közzétesszük a honlapon.

A verseny főszervezője

Gál Tamás
cím: 1149 Budapest, Egressy út 71.
e-mail cím: web@egressy.info
Telefon: 220-8186


A verseny kiírói

- BMSC Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskolája,
- PC World,
- Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete,
- BMSC Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolája,
- Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, EGYMI és Kollégium,
- Hallássérültek Iskoláinak Országos Egyesülete.



A program az - Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009-0017, a BMSC Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskolája és a Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, EGYMI és Kollégium TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009-0027 projektjei eredményeinek fenntartása keretében kerül megrendezésre, a BMSC Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolája és a PCWold közreműködésével.

Ahogy a legtöbb honlap, ez a webhely is használ sütiket a weboldalain.