Olvasd el figyelmesen!
Méhes György: Duci bácsi
Duci bácsi nem bácsi volt, hanem kisfiú. Kövér volt, nagyon kövér. A mi osztályunkba járt. Tüdőbeteg volt. Egy évig feküdt szanatóriumban. A kórházban felhizlalták, azután jöhetett iskolába. Duci bácsinak csúfoltuk.
Békés, nyugodt, hallgatag gyerek volt. Közepes tanuló. Testnevelésből fölmentették a betegsége miatt. Amíg a többiek fociztak, verekedtek, ordítoztak, ő félénken meghúzódott a padban.
Az osztályból tíz gyerek mindig bántotta Duci bácsit. Csipkedték, gombostűvel szurkálták, nagyokat ütöttek a hátára. Kacagtak, amikor a kövér fiúnak könnyes lett a szeme.
Senki nem védte meg Duci bácsit, mert mindenki félt, hogy a többiek kirekesztik ezért. Nem volt barátja az osztályban.
Szegény Duci bácsi nem panaszkodott.
Azt mondták neki a gonosz fiúk: - Ha árulkodsz a tanároknak vagy a szüleidnek, még jobban megverünk. Duci bácsi félve jött iskolába, de nem szólt senkinek.
A következő ősszel nem jött iskolába. Újra beteg lett.
Majd meggyógyul – gondoltuk. Akkor megint gonoszkodunk vele.
A tréfák elmaradtak. Duci bácsi nem gyógyult meg.
Február elején volt a temetése. Az osztály ünnepélyesen felvonult. Koszorút tettünk a koporsóra.
- Ti voltatok a barátai.. – mondta az édesanyja.
Nagyon szégyelltük magunkat.
Szanatórium:kórház
Kacag:hangosan nevet